A tegnap délelőtti blogírás félsikere után estefelé barátnőimmel elmentünk az Egri sétára, mivel szerettük volna megnézni a Líceumban a főegyházmegyei könyvtárat. A meghirdetett séta úgy szólt, hogy megismerkedünk a könyvtár egyik kincsével Löffler Erzsébet előadásában. A gyűlekezés a Líceum kapujában volt, mint mindig, de aztán nagy meglepetésünkre át kellett vonulnunk az Érsekudvarba, ott tartották az előadást. Igaz, hogy az nagyon értékes volt, vetített képek kísérték a Mária Terézia korabeli kódexről, de a csalódás csak bennünk maradt. A sétavezetők nem értették a reklamálásunkat, szerintük egyértelmű volt a kiírás, szerintünk nem. Oda kellett volna írni az előadás helyszínét! Hát ilyen fontos a jó fogalmazás!
Délután lesz a könyvtárban a mesélős kézműveskedés. Kriszti már nagyobb és önállóbb annál, semmint ilyenbe bele lehetne vonni. Tanulságos beszélgetést teszek közzé.
- Csak nem képzeled, hogy a 21. században csutkababát fogok bütykölni?!
- Először is nem csutkababáról van szó, másodszor a népmesemondás a nemzeti kultúrához tartozik, minden magyar gyereknek tisztában kell lennie a hagyományokkal.
- Figyelj, Nagyi! Nézzük más aspektusból a dolgokat! Ha nem cipelsz el oda, akkor elolvasok két fejezetet a kötelező olvasmányomból, az is a nemzeti kultúra része. Okés?
Feladom. De erről az "okés" szóról, az jutott eszembe, hogy milyen hajlékony, rugalmas a magyar nyelv. A meghonosodott "oké" kifejezést ellátta az -s képzővel és melléknevet alakított belőle. Ez most divatos kifejezés a fiatalok körében, de ezek a szavak jönnek-mennek, felkapják, aztán elfelejtik őket. Merőben szélmalomharc a nyelvművelők munkája.
Mára ennyi. Belefőztem egy kis nyelvészetet is a chatnymba.
